15 évesen az akarat és kitartás példaképe

Úszott, de váltott a világbajnok fitneszező, és ezt bizony jól tette. A Gilda Max SE fiatal tehetséges sportolója Frauenberger Panni hihetetlen karriert futott be, pedig még 16 éves sincsen. Sokak szerint az akaraterő és a kitartás példaképe Panni, de tény, hogy sok lemondással jár a siker.

Panni decemberben lesz még csak 16 éves. A Vörösmarty Mihály Gimnázium élsportolói tagozatának 10.évfolyamos tanulója és fitnesz világbajnoka. Ami valljuk be nem egy hétköznapi sikertörténet. A Gilda Max sportolójának pályafutása mondhatni szerencsésen alakult, hisz kiskorában úszott, de ez nem igazán tetszett Panninak. Így, ahogy az minden családban szokás azon ment a törpölés, a gondolkodás, hogy hogyan tovább, hisz egy gyereknek nem árt sportolni, mozognia. Így jött baráti tanácsra a tánc és a fitnesz ötlete. Mindez pedig jó döntés volt.

6 évesen kezdtem el a Maroshévizi Fitness SE tanfolyamos tánc-és fitness edzéseire járni hetente 2 alkalommal, ahol edzőm Maroshévizi Krisztina hamar felfigyelt az akaratomra, az elszántságomra, és a tehetségemre. Első egyéni gyakorlatommal 2011-ben az IFBB Fitness World Championship döntőjéről éppen lecsúszva a 7.helyen végeztem. – mondta Panni.

A fiatal sportolónő az egyesületével nemcsak fitness vonalon versenyzett, hanem showtánc hazai – és nemzetközi versenyeken is indult és a mai napig is indul egyéni, duó, csapat és formációban is, és Panni elmondhatja magáról, hogy többszörös showtánc világbajnok.

Panni 2013-tól minden évben részt vett az IFBB európa- és világbajnokságain. 2016 júniusában pedig csatlakozott a Gilda Max SE csapatához, ahol felkészítő edzője Turós György lett, aki nemzetközi testépítés-és fitnesz bíróként is ismert. Az eltelt bő 1 évben hatalmas változás állt be Panni életében, hisz heti 3 edzőtermi, és 2 fitnes

z edzésre jár amiben tánc, és akrobatika van.

Hétfőn, szerdán és pénteken reggel 6:30.tól edzek Gyurival a Gilda Max River Estates termében. Gyuritól bíztatást, folyamatos tanácsot, edzői szeretet kapok. Kedden, csütörtökön délután Kispesten edzek Maroshévizi Krisztinával. Hétvégi programjaimba pedig az itthoni cardio edzés van beépítve. S természetesen az év 6 hónapjában Gyuri által megszabott versenydiétát folytatok. – nyilatkozta Frauenberger Panni.

Panni tökéletes példa arra, hogy a sport jót tesz az agynak, hisz a tanulásban is eredményes. A szoros időbeosztása mellett is az év végi bizonyítványa 4,2 lett, ami remek eredmény.

 

Eredmények:

IFBB World Children Fitness Championship

2013 II.

2014 III.

2015 V.

IFBB European Children Fitness Championship

2014 II.

2015 III.

2016 IV.

IFBB International Cup 2016

Junior I.

IFBB Magyar Kupa

2016 Junior III.

2017 Junior I.

2017 Felnőtt I.

Fitbalance 2017

Junior I.

Izzadás, szauna a zsírégetés tévhite

Hamar és sokat izzadsz egy edzés alatt ? Ez azt jelenti, hogy csak úgy repülnek rólam a kilók ? Nem tudod mennyi a zsírveszteség? Sokak szerint még a szaunában is lehet fogyni ! Vagy mégsem. Azonban az tény, hogy a kemény edzéssel lehet fogyni.

Elmondjuk, milyen összefüggés van az edzés, a forróság, az izzadás és a tényleges zsírleadás között, így a céljaidnak megfelelően válogathatsz az edzésformák között.

A test akkor bocsát ki izzadságot, ha a belső hőmérséklete eléri vagy meghaladja a 37 Celsius-fokot. Ilyenkor az agy aktiválja az izzadságmirigyeket, melyek vizet és benne oldva sókat, cukrot és a fehérjeemésztés melléktermékeit engedik ki magukból. A szervezet 2-4 millió izzadságmirigye így nedvesíti meg a bőrfelszínt, mely a párolgásnak köszönhetően hűl.

Ez a folyamat nem éget jelentős mennyiségű kalóriát, és nem távolít el zsírt a szervezetből. A nagyobb túlsúllyal rendelkező emberek általában azért izzadnak többet, mert nagyobb testet kell hűteniük. A zsírpárnák a szó szerinti értelmében nem olvadnak vagy égnek el, noha ezeket a kifejezéseket is hallhatod. A zsírsejtek anyaga a testen belül kerül felhasználásra, zsírsavakra és glicerolra bontva az anyagcsere során. Ez a rendszer teljesen függetlenül működik az izzadástól.

Tévhit az is, hogy a forró környezet vagy a nedves levegő nem segít több zsírt leadni, csak többet izzadni. Megtévesztő módon ilyenkor persze jó pár kilóval is könnyebb lehetsz néhány óra leforgása alatt, ennek azonban túlnyomó többsége vízből, illetve minimális mennyiségben az izzadsággal elveszített elektrolitokból áll. A vízveszteséget azonban ivással hamar pótolni fogod.

Az edzés közbeni izzadás ennek ellenére jó jel, és nem megalapozatlan izzasztó tornára biztatni azt, aki fogyni akar. Amennyiben ugyanis mozgás közben szakad rólad a víz, az azt mutatja, keményen dolgozol, megemelted a belső hőmérsékletedet. Ilyenkor azonban az edzés éget el kalóriákat, nem az izzadás. Természetesen nemcsak az izzasztó tornák bírnak jótékony hatással. A jóga, a Pilates, sőt, akár a nyújtás is hasznos eszköz lehet a céljaid elérésében.

Amennyiben tehát a tényleges fogyás, azaz zsírvesztés a célod, ezt az izzadástól függetlenül is elérheted, ám ez egy lassú folyamat. Ezzel szemben, ha nagyon gyorsan szeretnél megszabadulni átmenetileg egy-két kilótól, akkor jó módszer lehet akár az izzadás is, melyet szaunázással, izzasztó edzéssel vagy testtekercseléssel is elérhetsz. Ne feledkezz azonban meg ezután a nagy mennyiségű izzadással elvesztett ásványi sók pótlásáról!

Az Argo film kaszkadőre tart önvédelmi bemutatót a Gilda Max Flóriánban

Önvédelmi bemutatót tart a hollywoodi sztár Jackie Chan és az Argo filmek kaszkadőre, a Gilda Max Flóriánban október.14-én. János 40 éve foglalkozik a küzdősportokkal és megalkotta a JJ Mixed Self Defense-t, amelyet idősek is könnyedén elsajátíthatnak de akár a fogyatékkal élők is. Érdemes a Flóriánba elmenni, aki nem szeretne áldozat lenni.

 

 

Janik János 40 éve, egy emberöltője foglalkozik birkózással,boxal,karatéval,kung-fuval, aikidoval. Az utolsó 3 évet pedig speciális filipino rendszerek tanulmányozásával töltötte és ezeket mixelve egy saját önvédelmi rendszert alkotott. Az új önvédelmi sport a JJ Mixed Self Defense nevet viseli. S meg van az előnye a JJMSD-nek.

 

Olyan emberektől tanultam akik testőröket,katonákat képeznek tehát nagyon hatékony technikák vannak mixelve és úgy kialakítva hogy nem számít mekkorák vagyunk az ellenfélhez képest akkor is jól működik, ha jól elsajátítottuk.-mondta Janik mester.

 

Az egyik új tanítványom fél karjára lebénult 2 hónapja edzem és már egész szép eredménynél járunk alig 8 edzés után. Ráadásul nagyon figyelek az embereknek a lelki hátterére mert más felkészítési folyamat kell annak, akit már ért támadás és annak aki csak megelőzés céljából kezdi el a rendszerem.-folytatta az új magyar önvédelmi sport kitalálója.

                

Janik 12 éve kaszkadőrként is dolgozik rengeteg filmben,sorozatban játszott és olyan filmekben sikerült dublőrként is dolgozni,mint pl.:az Argo 2 ahol Bán János dublőre volt,de amire a legbüszkébb az a pár hónapja itthon forgatott Jackie Chan produkció volt ahol az egyik színész dublőre voltam egy autós üldözés során.

A sport a tanulásban is segít

A Gilda Max SE szívügye felfedezni és gondozni a tehetségeket.
Úgy gondoljuk, a fitnesz sportágban is elengedhetetlenül fontos az utánpótlásképzés. Felettébb kívánatos gyermekeink, a fiatal korosztályok szabadidejének hasznos eltöltése. A sport optimális arányú napi programba való illesztése segítheti a tanulást; tisztelet tanúsítására, kitartásra, állhatatosságra nevelhet.
Egy nemzetközi szinten is eredményes fitnesz versenyző kiképzése 5-15 évet is felölelhet, hiszen a testforduló mellett ún. fitnesz gyakorlatot is be kell mutatniuk az atlétáknak.
Gondoljunk csak bele! A megfelelő adottságokkal rendelkező lányok és fiúk súlyzós edzéseket végeznek és szigorú étrendet követnek, hogy kellő mennyiségű hasznos és adekvát funkcionális izomtömeget és izomminőséget érjenek el. Mindemellett olyan akrobatikus-, erő-, egyensúlyi-, ízületi tágsági- és egyéb elemeket tanulnak, amiket a megfelelő ugrás- és ritmuskészséggel kombinálva remekbeszabott és szórakoztatóan látványos, sportértékkel bíró egyéni gyakorlatot lesznek képesek szabadon választott zenére bemutatni.
Hajrá Gilda Max!
Hajrá Gilda Max SE!
Hajrá Mi!
Turós György, Gilda Max SE elnök
turos.hermes@gmail.com

A margitszigeti Nyugdíjas Fesztiválon is ott voltunk

Közel háromezer nyugdíjas vett részt az eső és szeles időjárás ellenére a Margitszigeten megrendezett Nyugdíjas Fesztiválon, ahol a Gilda Max Fitnesz és Mozgásközpont és edzőnk Erdélyi Zsuzsanna tornáztatta meg a lelkes tömeget.
Jól sikerült a Nyugdíjas Sziget Fesztivál a Margitszigeten. A rendezvényen közel 3 ezer nyugdíjas vett részt, ahol lehetett elektromos rokkant kocsi versenyen indulni, lehetett gyógyvízzel ismerkedni, a NÉBIH működéséről információt kapni, koncerten részt venni és nem utolsó sorban tornázni, amelyet a Gilda Max biztosított.
A nyugdíjasoknak nagyon tetszett Erdélyi Zsuzsanna testmozgató tornája, amelybe több tucatnyi lelkes és mozogni vágyó időskorú csatlakozott.

Mi is készültünk a tanév kezdésére

Gondoltunk mi is a sportolni és mozogni vágyó diákokra. Éppen ezért a Gilda Max Fitnesz és Mozgásközpont bevezette a Szemeszter bérletet, amely tele van újdonsággal és nem utolsó sorban remek áron lehet megvenni.

Akár már 933-forintért lehet nálunk mozogni és edzeni. Az új Szemeszter bérletünk, amely szeptember 1-től kapható, mind a hat termünkben, és elsősorban diákoknak szól .
A Gilda Max csoport lehetőséget biztosít arra, hogy ezen bérlettel rendelkező tanulók az összes fitnesz központunkat és az azokban található szolgáltatásokat megismerje igen jó és kedvező áron. Így a Szemeszter bérletet vásárló diákoknak a szórakozásra is marad pénzük. A bérlet napközbeni azaz szinte egész nap használható, kivéve délután 16.00-22.00 óra között. Hétvégén pedig nonstop felhasználható. Az 5 alkalmas bérlet 5990-forint, míg a 15 alkalmas csak 13.990-forint. Azaz alkalmanként 933 forintba kerül csak és talán ennyit megér mindenkinek az egészsége.

Bike with baby – már heti hatszor!

gildamax facebook 20170421Észrevettük, hogy Zsófi Bike with baby órái mostanában folyamatosan teltházasak, sőt, egyre gyakrabban fordul elő, hogy néhányan le is maradtok a létszámstop miatt.

 

 

gildamax facebook 20170421

Észrevettük, hogy Zsófi Bike with baby órái mostanában folyamatosan teltházasak, sőt, egyre gyakrabban fordul elő, hogy néhányan le is maradtok a létszámstop miatt. Éppen ezért, hogy egyetlen érdeklődőnek se kelljen kimaradnia Magyarország legnagyobb kismama kardio programjából, Zsófival úgy döntöttünk, megnöveljük az órák számát és mostantól már heti hat alkalommal tekerhettek nálunk a babáitokkal!

Hol? -> A Gilda Max Savoya Parkban.

Mikor? -> Hétfőn, szerdán és csütörtökön 10:15-kor és 11:30-kor.

Kivel? -> A mindig mosolygós Karlovitz-Thurnherr Zsófival!

Ilyen volt a Cross Team Challenge a Savoya Parkban

gilda maxNagy sikerrel lezajlott a Gilda Max Savoya parkban a Cross Team Challenge verseny 2017.04.08-án.

 

 

 

 

 

gilda max

 

Nagy sikerrel lezajlott a Gilda Max Savoya parkban a Cross Team Challenge verseny 2017.04.08-án.

Gratulálunk a nyertes csapatoknak!

1. helyezett: #NONAME

2. helyezett: Charlie

3. helyezett: Terminátor Team

 

{gallery}cross{/gallery}

 

 

Cross Team Challenge

crossgildaÁprilis 8-án a Gilda Max Savoya Parkban megrendezzük a Cross Team Challenge-et, a tavasz legizgalmasabb cross versenyét! Ha a cross training szerelmese vagy és imádod a csapatversenyeket, akkor ott a helyed!

crossgilda

Április 8-án a Gilda Max Savoya Parkban megrendezzük a Cross Team Challenge-et, a tavasz legizgalmasabb cross versenyét! Ha a cross training szerelmese vagy és imádod a csapatversenyeket, akkor ott a helyed!

Mi ez?

Cross Team Challenge – a Gilda Max legnagyobb tavaszi cross csapatversenye.

Mikor lesz és hol?

A rendezvény 2017.04.08. 12:00-kor kezdődik a Gilda Max Savoya Parkban.
Cím: 1117 Budapest, Hunyadi János út 19. II. emelet

Mit nyernek a legjobbak?

Az első három csapat értékes nyereményekben részesül a Weider Magyarország és a Gilda Max Se jóvoltából.

Első GildaProBox gála

boxgalaGilda Max és a Berki Box Team együttműködésének köszönhetően a Gilda Max Flórián küzdősport centrumában 2017. március 22-én megrendezhettük az első GildaProBox gálát!

Gilda Max és a Berki Box Team együttműködésének köszönhetően a Gilda Max Flórián küzdősport centrumában 2017. március 22-én megrendezhettük az első GildaProBox gálát! Az eseményen olyan nagy nevek csaptak össze, mint Egedi Renátó, Katus Kevin vagy Farkas Rodrigó! Nagy meccseknek lehettek tanúi, akik eljöttek hozzánk. Hogy a hangulatot egy kicsit mindenki átélhesse, ízelítőül elhoztuk Nektek Sáhen Bagdasarjan és Egedi Renató mérkőzésének első menetét.

 

{youtube}_j_bzT1Xz3k{/youtube}