Az alvás előtti netezés árt az egészségnek

Ha lefekvés előtt sms-ezünk, e-mailt olvasunk vagy internetezünk, azzal ártunk az egészségünknek. A készülékek által kibocsájtott kék fény zavarja az alvást és a munkateljesítményt a szakértők szerint. S nem utolsó sorban a sport teljesítményt is. Ráadásul a rák kialakulását is elősegíti. Mi azonban a Gilda Maxban garantáljuk, hogy az edzés után erőd sem lesz telefont nyomogatni alvás előtt.

Sok ember az ágyába is magával viszi mobiltelefonját, laptopját vagy tabletjét, hogy üzeneteket tudjon küldeni, e-maileket olvasni vagy az internetet böngészni. Ez, a tudósok szerint káros az egészségre. A kijelzők által kibocsájtott kék fény ugyanis zavarja az alvást és a munkateljesítményt, így negatívan hat az emberi szervezetre.

A fény csökkenti a test alvást-elősegítő hormonjának, a melatoninnak a termelését, amit a tobozmirigy, egy az agy központjában található mirigy választ ki. Normális esetben, ha besötétedik a tobozmirigy fokozza a melatonin kiválasztását, amitől álmosnak érezzük magunkat és lefekszünk aludni. Ha viszont mesterséges fénynek tesszük ki magunkat késő este, azzal megzavarjuk a melatonin termelődését.

A Melatonin az, ami irányítja a nappalok és éjszakák érzékelését a testen belül vagy ahogy másképp hívják, a belső óránkat a cirkadián ritmusunkat. Így szabályozza az alvási ciklust. Ettől függetlenül ez nem csak egy természetes altató.

A melatonin erős antioxidáns, ami védi sejtjeinket a károsodástól. A kutatók összefüggést találtak az alacsony melatonin szint és a rák kialakulása között.

Éppen ezért, ha minden nap sportolsz, akkor olyan fáradt leszel, hogy elalvás előtt biztos nem fogod nyomkodni a telefonodat és a netezéshez sem lesz kedved. Mi garantáljuk, hogy nálunk a Gilda Maxban történt edzések után örülni fogsz szó szerint, ha élsz és simán aludni fogsz.