InterChallenge

Izgalmas és dinamikus, sajáttestsúlyos edzésforma.

Az intervall típusú edzések vázára épül, azaz a gyakorlatokat a hatékonyságnövelés érdekében időblokkokban végezzük. Az intenzív, állóképességi kardió gyakorlatokból álló munkafázisban erősen „felpörgetjük” a keringést, míg az aktív „pihenőfázisban” engedjük kissé megnyugodni a pulzust, különféle erősítő jellegű gyakorlatok végzése közben. Ez az edzésmódszer növeli az állóképességet, a kitartást, definiált izomzatot fejleszt, továbbá növeli a mozgáskoordinációt és kiváló zsírégető hatású is egyben.

Teljes testet átmozgató, kellő kihívást és lendületet adó óra.

Simigla Petra

spetra web

A jóga?! Szerelem. Nem, nem első látásra, de még csak nem is másodikra. Fokozatosan, napról napra bontakozott ki a vonzalom. Szép lassan szippantott be és vált először csak a „sportommá”, majd a szenvedélyemmé, a lételememmé és azzá, amivé válni szeretnék.

Az első találkozásunkkor azt gondoltam, ez nagyon nem nekem való, ez aztán nem én vagyok. Odébb is álltam, nem erőltettem. Majd pár évvel később, amikor már az erőkifejtős, súlyzós sportok rabja voltam, kíváncsiságból a hot jógával próbálkoztam. Mert abban van kihívás. Mert abban van mit „legyőzni”. Mert csinálni csak úgy érdemes, ha közben legyőzök valamit. A meleget, a 90 percet, a korlátaimat, magamat… Így indult, a rám jellemző teljesítménykényszerrel. Haladni előre, menni mélyebbre a pózokban, figyelni mennyit fejlődtem, hol tartok és mi legyen a következő cél. Aztán egyszer valahogy becsúszott egy nem hot óra. És akkor ott, abban a gyakorlásban egyszer csak… megtaláltam mindazt, ami valójában lenni szeretnék, ami ott belül bujkált már rég, de nem tudott vagy én nem engedtem felszínre törni, amit az évek során alapos gondossággal „legyőztem”. És egyszer csak már nem akartam legyőzni, elnyomni, engedtem kibontakozni. Megélni a nőiességet, kecsességet, de ugyanakkor az „erőt”, az ászanák szépségét, az áramlás felemelő gyönyörűségét. Az érzést, amikor csak benne akarok lenni. Amikor muszáj lehunynom a szemem és csak lélegezni magam bele. Mosolyogva átérezni a pózt minden porcikámban. Amikor kicsit sem számít hol tartok, mert pont ott a jó, ahol vagyok. Ahol csak ma lehetek, a holnap már új pózt hoz. De nem is akarok máshol lenni. Jó itt.

A jóga nekem erről szól. Egy fantasztikus tapasztalás, egy végtelen út és élethosszig tartó tanulás. Fejlődés. Változás. Tanulás magamról, Rólatok, az életről. Öröm. Felszabadulás. Elengedés. Meghajlás. Hála. Mindennapi csoda. Az első megtartott órám óta pedig egy ajándék is. Amit úgy kapok, hogy közben én adhatok. Még csak az utam elején járok, de azt már biztosan tudom, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, ami történhet valakivel. A testével, a lelkével, a tudatával. Hatha és Yin óráimon a célom, hogy mindezt a csodát velem együtt Ti is megtapasztaljátok. Én pedig láthassam a mosolygó arcotok a gyakorlás végén. Namaste.

 

Simigla Petra
RYS200 Hatha és YIN oktató – 2016

 

az alabbi mozgk

 DIVA GOMB

Cross Team Challenge

crossgildaÁprilis 8-án a Gilda Max Savoya Parkban megrendezzük a Cross Team Challenge-et, a tavasz legizgalmasabb cross versenyét! Ha a cross training szerelmese vagy és imádod a csapatversenyeket, akkor ott a helyed!

crossgilda

Április 8-án a Gilda Max Savoya Parkban megrendezzük a Cross Team Challenge-et, a tavasz legizgalmasabb cross versenyét! Ha a cross training szerelmese vagy és imádod a csapatversenyeket, akkor ott a helyed!

Mi ez?

Cross Team Challenge – a Gilda Max legnagyobb tavaszi cross csapatversenye.

Mikor lesz és hol?

A rendezvény 2017.04.08. 12:00-kor kezdődik a Gilda Max Savoya Parkban.
Cím: 1117 Budapest, Hunyadi János út 19. II. emelet

Mit nyernek a legjobbak?

Az első három csapat értékes nyereményekben részesül a Weider Magyarország és a Gilda Max Se jóvoltából.

Itt a legújabb fitness őrület: a Core Power

ujoruletCore Power bemutatóórák a Gilda Maxban Béres Alexandra, a Gilda Max szakmai tanácsadója ajánlásával!

ujorulet

Emlékeztek még, hogy edzőink nemrég kipróbálhatták a Bosu Hungary edzésprogramját? Nekik nagyon tetszett a dolog, ezért hajlunk arra, hogy számotokra is elérhetővé tegyük a Core Powert, de nem akarunk semmit sem rátok erőltetni. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy lehetőséget adunk Nektek, hogy Ti is kipróbálhassátok és a tapasztalataitok alapján döntjük majd el, hogy bevezetjük-e és mekkora intenzitással ezeket az órákat.

Mi is az a Core Power?

A Core Power egy Magyarországon még nem ismert, köredzés jellegű óratípus, amelyen rengeteg eszköz segítségével egy óra alatt átmozgathatod nem csak a felszíni, de központi mag izomzatodat is. A program a minden mozgás alapját jelentő stabilitás egyensúly fejlesztését ötvözi az erőnléti és állóképesség javító edzésekkel, az izomzat mellett pedig az idegpályákat is stimulálja, így lesz a Core Power valódi testi és szellemi felfrissülés számodra!

Miért válasszam a Core-Power edzésmódszert?

  • Kezdőktől az élsportólókig mindenki talál benne kihívást.
  • Nem csak a felszíni nagy izmokat, hanem még akár az idegrendszered és az agyi idegpályákat is fejlesztheted.
  • Itt biztos nem fogsz unatkozni, mindig új gyakorlatok, új eszközök várnak rád.
  • Magyarországon először nálunk próbálhatod ki

Mikor és hol próbálhatom ki ezt az edzésformát?

  • Április 24. (hétfő) 17:00, Gilda Max River Estates
  • Április 25. (kedd) 17:00 (Filda Max Allee)
  • Április 26. (szerda) 18:00 (Gilda Max Savoya Park)

Mennyibe kerül egy ilyen bemutató edzés?

A bemutató órákon az órarendi órákkal megegyező feltételekkel vehettek majd részt (napijegy vagy bérlet szükséges), azonban minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges az adott terem recepcióján.

{gallery}orulet{/gallery}

Írd be a naptáradba és jelentkezz még ma a hozzád legközelebb eső bemutató edzésre!